múlt, jelen ..jövő nincs

ahogy visszaolvasom azokat a sorokat amiket hónapokkal ezelött írtam csak azon tudok gondolkozni hogy mennyi gondom volt. hogy mennyire fájt minden hogy mennyire mindegy volt minden hogy mennyire utáltam mindent hogy mennyire utáltam magam az életem meg mindent az egész világot. teljesen átvettem a régi érzéseket * ... szinte érzem mostis ahogy vérzik a szivem mert vissza gondolok rá de már nemfáj. csak érzem ahogy folyik le a meleg vér és csöpög le ide az asztal alá... és azon gondolkozom ha ennyire rosszul voltam.. hogy csináltam hogy senki ne vegye észre ? hogy tudtam több hónapon keresztül nyelni a könnyeimet ? hogy tudtam összeszorítani a fogaimat és minden kérdésre csak annyit mondani hogy semmi ? ... nemtudom.. nemtudom már én se. de valamilyen szintem örülök magamnak hogy nemlettem mások akik saját problémájukat úgy oldják meg hogy rázúdítják boldogra, boldogtalanra. én magamra zúdítottam mindent.. talán hibát követtem el vele.. talán nem. de érzem hogy azóta kevesebb lettem. vagy több.