n mint vége

reggel van. felkeltem.. az első dolog amit teszek, hogy a telefon után nyúlok. hogy miért? várok.. néhány kedves szóra vagy egy kérdésre hogy hogyvagy szivem? vagy arra hogy jóreggelt kedves :)
nincs már semmi.. a telefonom teljesen üres. fáj a felkelés fáj minden. egy nagy üres teret érzek. az üres tér az mindaz ahol te voltál.. talán egy könnycsepp is elhagyja a könnycsatornáimat de nemvagyok benne biztos. tehát felkelek és csak arra gondolok, hogy hol lehet ilyenkor .. és miért nem ír nekem. hiszen ez eddig annyira természetes volt. minden áldott reggel. és délelött, délután és este egészen a jóéjtpuszi üzenetig. ez volt a minden. és a minden most semmi lett.. és megint rosszat cselekedtem mert egy emberre építettem mindent. és most hogy ez eltűnt ( teljesen olyan pontosan mintha nem is lett volna ) na most hát igen, összedőlt minden .. minden amit építettem. de nem egyedül építettem. hanem közösen. felépítettük mindezt. egy kis lakást ahol nincs is semmi más csak vérvörös szőnyeg ( mert neki ez volt a kívánsága ) és nagy üres fehér falak ( ez az én kivánságom volt ) amire festhetek vagy festhetünk .. vagy inkább én festek ő meg közbe gitározik. tökéletes életnek tűnt. és még tűnik is a mai napig. annyira nevetséges. ülök az ágyon. nem akarunk elmenni valahova hogy aztán örökre ottmaradjunk ? de. valamilyen olyan helyre ahol tényleg nincs semmi más csak a vérvörös szőnyeg meg a fehér falak és ott minden körülvesz mindent a hatalmas üres terek megoszlanak semmire és semmire és ott ülünk a földön mert nem kell bútor se se ennivaló majd esszük a teret meg isszuk a magunk vérét ha már ugyis azzal szándékozunk festeni. szeretlek imádlak. kettő azaz kettő szó. az üres tér most is megvan. bútorok vannak. boldogtalanság. ittvagy végre megint hogy ösztönözz. tudtam hogy ezlesz tudtam tudtam tudtam TUDTAM. de akkor mégis miért. legyetek hát türelmesek. meghaltam.. meg.

drágám, én érzéseket szeretnék most belehányni egyenesen a vécébe.. nem a tegnap elfogyasztott vodkanarancsot. pedig nincs más